2013. október 23.

Hírverő #3 - A Maxim háza táján is zajlik az élet

Nos, mivel olvasási, írási, és mindenféle egyéb válság ütötte fel a fejét nálam, ezért a blogba való pötyögésem is erősen háttérbe szorult az utóbbi időben. A kreatív energiáimat teljesen leszívták az életemben beállt változások, történések. Sokszor tényleg csak arra volt erőm a nap végén, hogy bámuljam valamelyik kedvenc sorozatom aktuális epizódját, de néha vissza kellett tekernem, hogy ,,Mi? Mit is mondott? Nem értem!”
Mindennek ellenére most úgy néz ki, visszatértem, és erre többféle lelkesítő dolog adott okot. Először is, készül az új blogsablonom, amit Aya Demeter kedvenc fotográfus barátosném szerkeszt, nézzetek be hozzá (https://www.facebook.com/ayadphoto?fref=ts)!
Másodsorban pedig nem is oly rég, miközben a szokásos epres-csipkebogyós teámat szürcsölgettem, kaptam egy kedves levelet a Maxim kiadótól, ami igazán felvillanyozta a napomat. Ennek fényében a blogon hamarosan az általuk kiadott könyvekről is olvashattok. Első lépésben ajánlok nektek néhány csemegét, amit érdemesnek tartok beszerezni, hogy legyen mit olvasni, amikor beköszönt a cudar, ködös novemberi időjárás, és az ember még az orra hegyét sem kívánja kidugni a lakásból.

Figyelem! Maratoni könyvajánlás következik, amely befolyásolhatja az Ön vágyódási állapotát, valamint bankszámlája egyenlegét. Továbbolvasás, csak saját felelősségre!

Mark Pryor - A könyvárus rejtélye

Hugo Marston, a párizsi-amerikai nagykövetség biztonsági főnöke kénytelen végignézni, ahogy barátját, Maxot elrabolja egy fegyveres ember. Hugo versenyt fut az idővel, hogy megtalálja az idős könyvkereskedőt. A nyomozásban segítségére lesz egy rejtélyes, vonzó újságírónő, egy félig-meddig visszavonult CIA-ügynök és egy kelletlen rendőrnyomozó, akik segítenek Hugónak megküzdeni az őt körülvevő politikai intrikákkal, rendőrségi korrupcióval, az egyre terjeszkedő drogháborúval és a náci kollaborálás szellemével, amely Párizs egyik legjelesebb személyiségét kísérti. A helyzet rosszabbra fordul, amikor egyre több könyvárus tűnik el, testüket pedig a Szajnából halásszák ki, és az ismeretlen gyilkosok már Hugóra vadásznak. Ahogy a kirakós darabkái a helyükre kerülnek, a férfi a nyomokat követve jut el az ellenség barlangjáig... pontosan úgy, ahogy a gyilkosok eltervezték.
A regény egy modern Sherlock Holmes története, aki a könyvek világában nyomoz.

Már csak azért is ki kellett emelnem, mert a cselekmény a könyvekhez kapcsolódik. Vajon mi a manóért rabolnak el, és ölnek meg több könyvárust is? Hova vezethetnek a szálak? A sok amerikai vesszőfutás helyett üdítő élmény lesz párizsi szintéren bolyongani a rejtély nyomában.

Megjelenés: 2013. november. 29.

Luca di Fulvio – A lány, aki megérintette az eget

Hogyan válik a jövő nélküli fiatal lányból befolyásos ruhatervező? Milyen utat kell bejárnia egy csavargónak, hogy a szabadság védelmezője lehessen? És miképpen lesz egy zsidó tolvajból híres orvos? A válaszokat az 1500-as évek elejének Olaszországában kell keresnünk.
A történet Róma mocskos sikátoraiban, bűzös csatornáiban kezdődik. Amikor Mercurio, a születésétől fogva árva, tolvaj fiú, a kis Zolfo, a szép Benedetta és a félkegyelmű óriás, Ercole kifosztják a zsidó Shimon Baruchot, nem sejtik, hogy az életük fordulóponthoz érkezett. Ugyanis miután a zsidó férfi a nyomukra bukkan, megöli Ercolét, miközben Mercurio a kése hegyével az ő torkát találja el. Mercurio úgy hiszi, megölte a kereskedőt, ezért úgy dönt, hogy Zolfóval és Benedettával Velencébe menekül.
A Velencei Köztársaságba vezető úton a három gyerek sorsa keresztezi a szabadságot kereső zsidó, Isacco, az orvoslásban is jártas tolvaj és a lánya, Giuditta sorsát. Mercurio beleszeret a lányba, érzései viszonzásra is találnak, ám amikor az úti céljukat elérik, szembesül azzal a rengeteg nehézséggel, amelyet le kell küzdenie, hogy az álmát valóra válthassa.
Bár a regény több fiatal sorsát is összefűzi, a könyv főszereplője mégis a Szerelem. A Szerelem nagybetűvel, mely olyan elsöprő hatású, hogy megváltoztat mindent. Olyan egyetemes érzés, amely összeköti a lelkeket, amely túlmutat az egyes párok kapcsolatán. Két fiatal között fakadt szenvedély, mely olyan érzéssé válik, amely képes jobbá tenni az embereket, olyan szerelemmé, amely a sors szálait szövi, amely a világot mozgatja.
„Az élet egy ösztönző zűrzavar, amelyben az ember próbálja megtalálni a geometriáját. A regény a maga tagoltságával (kezdet-közép-vég), megpróbál rendet teremteni az adott életek összességében. A sors ugyanezt a folyamatot játssza el, mert mindig adódnak olyan véletlenek, amelyek válaszút elé állítanak bennünket, nekünk pedig a választásunkkal döntenünk kell, rendet kell teremtenünk”.

Ismételten egy egzotikus helyszínre, Olaszországba csöppenünk, még pedig az 1500-as évekbe, ahol nyomon követhetjük egy csapat fiatal hányattatott sorsát. Remélem kiderül, hogy eljutnak-e oda, ahol lenniük kell, és találkoznak-e azokkal az emberekkel, akikkel találkozniuk kell. Már a borító is különös hangulatot áraszt felém, kézbe venném, megsimítanám, remélem a belbecs is legalább ilyen szép. Külön öröm, hogy keménytáblás változatban is beszerezhető!

Megjelenés: 2013. október 28.

Elizbeth Richards - A sötétség városa

A Fekete Város lakóinak egy véres, brutális háború után kell újjáépíteniük a füstölgő romokat és saját életüket. A városon emberek és sötétfajzatok osztoznak, csak a Határfal választja el őket egymástól. Egy elszabadult vírus sokakat megfertőzött, még tovább súlyosbítva a helyzetet, és a sötétfajzatok új mutációit hozva létre. Bár a háborúnak vége, lüktet a feszültség, a Fal két oldalán élők ugrásra készen várják az újabb összecsapást.
Ebben a kiélezett helyzetben Natalie Buchanannal és Ash Fisherrel megtörténik az elképzelhetetlen: egymásba szeretnek. Natalie ember és egy kormánytisztviselő lánya. Apját megölte egy Haragvó sötétfajzat, és a lány még nem tért magához az egész életét felforgató megrázkódtatásból. Hogyan lehetséges ezek után, hogy belezúgott Ashbe, ebbe a sötétfajzat félvér fiúba? Érzései felkavarják, minden szívdobbanása ellent mond annak, amiben addig hitt. Ez a féktelen szerelem választásra kényszeríti családja és Ash között.
A fiú sem adja könnyen át magát érzéseinek, elvágyik saját vérei közé, a Határfal túloldalára. S bár hamar rájön, hogy Natalie a „vértársa”, meg kell küzdenie a külvilággal és önmagával.
Szenvedélyes románc veszi kezdetét ebben a lepusztult, mégis lenyűgöző világban, amelynek hangulata szinte magába szippantja az olvasót. Letehetetlen könyv, semmiképpen ne hagyja ki!

Mondhatni manapság nem Istenek alkonya, hanem vámpírok alkonya van, lassan lecseng az őrületük, és egy ideje már a legújabb divat a disztópiás, világvége előtti-alatti-utáni regény. Több tucat ilyen olvasmány akadhat a kezünkbe a könyvesboltok polcain, s hogy mennyire ütős a cselekményük, az bizony széles skálán mérhető. Nem tudom ez a példány vajon zsigerig hatolóan borzalmas, esetleg szürreális hangulatú-e, bár gyanítom, a szerelmi szál sokat lágyít a környezet, valamint a világkép furcsaságán. Mindenesetre kíváncsi vagyok mennyire tudna beszippantani engem.

Már megjelent!

Katherine Boo – Az örök szépségen túl

Az örök szépségen túl a Pulitzer-díjas Katherine Boo mérföldkövet jelentő elbeszélő tényirodalmi könyve, amely a huszonegyedik század egyik egyenlőtlenül fejlődött nagyvárosában lakó, jobb életért küzdő családok drámai, néha szívet tépő történetét mondja el.
Ez a nagyszerűen megírt, fordulatokban gazdag, magával ragadó eseménysorozat három évig tartó, megalkuvást nem ismerő riportíráson alapszik, és a globális változás és egyenlőtlenség döbbenetes korát emberközelivé, megérthetővé teszi.
Annawadi ideiglenesen összetákolt település a Mumbai (1996 előtt Bombay) melletti luxusszállodák árnyékában, és mivel India virágzó fejlődésnek indul, Annawadi lakosait is felvillanyozza a remény. Abdul, egy megfontolt és vállalkozó szellemű, keményen dolgozó muszlim kamasz fiú a gazdagabb emberek eldobált, újrahasznosítható hulladékaiban véli megtalálni a számítását, az elérhető „jómódot”. Asha, egy rendkívül éles eszű asszony, akit a gyerekkorában átélt falusi nyomor súlyosan megsebzett, rátalál egy bizonyos útra, amely a középosztályba vezet: a politikai korrupcióra. Gyönyörű, érzelmekben gazdag lánya – Annawadi „legremekebb teremtése” – egy kis szerencsével hamarosan majd a település első női diplomása lehet. Még Annawadi legszegényebb lakosai – mint például Kalu, a tizenöt éves ócskafémtolvaj – is hisznek abban, hogy a sorsuk nemsokára jobbra fordul, és így megismerhetik azt az életet, amelyet „teljes élvezetnek” neveznek.
Abdult, a szemétválogatót azonban egy megrázó tragédia során hamisan megvádolják. Terror és recesszió rázza meg a várost, és az elfojtott vallási, kasztbeli, szexuális, hatalmi és gazdasági gyűlölet brutálissá válik. Amint az igen törékeny egyéni remények összeütközésbe kerülnek a hatalmas globális valósággal, Annawadi lakosainak az elképzelései és bátor próbálkozásai mellett, egy könyörtelen versenyen alapuló kor igazi körvonalai is föltárulnak az olvasó előtt.
Az örök szépségen túl című könyv okos belátással, humorral és az emberi kapcsolatok iránti mély együttérzéssel belevonja az olvasót egy sebesen változó korba, közvetlenül a huszonegyedik század egyik rejtett világába, és olyan emberek életébe, akiket nem lehet elfelejteni.

„..akiket nem lehet elfelejteni.”Beleborzongtam már a fülszövegbe is, tudjátok az a kellemes bizsergés, libabőr, és máris elindul bennetek a képalkotás folyamata, feltámad bensőtökben a kíváncsiság, és csak azért nem klikkeltek a megrendelem gombra, vagy rohantok el a legközelebbi könyvesboltba, mert van önuralmatok (vagy éppen kong a pénztárcátok, mint nekem). Egy szó, mint száz nagyon vonz engem ez az indiai, valóságos látomás.

Már megjelent!

Jamie McGuire – Az Őrző

A Rhode Island-i Providence városának békebeli árnyékában Nina Grey váratlanul Menny és Pokol összecsapásának középpontjába csöppen. Miközben keservesen igyekszik megbirkózni édesapja nemrégiben bekövetkezett halála miatti gyászával, véletlenül – vagy legalábbis ő ezt hiszi – megismerkedik Jared Ryellel. Bár a fiatalember lehengerlően jóképű megjelenése és titokzatos képességei kellemesen elterelik a figyelmét, hamarosan világossá válik, hogy Jared többet tud Nináról, mint a Brown Egyetemen a barátai. Amikor már több a kérdés, mint a válasz, Jared mindent kockára tesz, hogy megtartsa a lányt, akinek megmentésére született, éspedig úgy, hogy elárulja a titkot, amelynek megőrzésére felesküdött. Amikor Nina apjának korábbi társai követni kezdik Ninát a sötétben, a lány ráébred, hogy az apja nem az az ember volt, akinek hitte, hanem egy tolvaj, aki démonoktól lopott. Szeretné kideríteni, mi az igazság apja halála körül, s eközben olyasmire bukkan, amire álmában sem gondolt, és amire a Pokolnak égető szüksége van, a kulcs azonban egyedül Nina birtokában van…
A Sötétség és Fény angyalai trilógia első része.

Tudom, tudom, már megint egy fiatal felnőtteknek szóló trilógia! Mindazonáltal nekem már a Goodreads-en megakadt a szemem ezen a regényen, amikor még kanyarban sem volt a magyar megjelenés lehetősége. Jamie McGuire-től olvastam már a Gyönyörű sorscsapást, ami kellemes kikapcsolódást nyújtott, s most itt van ez a kicsit természetfeletti, démonos-üldözős-örzős-tutira-szerelem-is-van-benne történet, bennem pedig elégedetten morog a könyvfaló szörny: ezt is, ezt is, most, most!

Megjelenés: 2013. november 29.

Alan Bradley – De mi került a pitébe?

A bűbájos, gazdag képzelőerővel megáldott Flavia de Luce két undok nővérével és özvegy édesapjával Buckshaw valaha jobb időket látott kastélyában él. A szemfüles és kíváncsi lány a családi birtokon felfedez egy elhagyatott viktoriánus laboratóriumot, ahol kitanulja a vegyészetet – főként a méregkeverést.
Egy különös haláleset és számos megmagyarázhatatlan rejtély arra sarkallja Flaviát, hogy nyomozásba kezdjen. Mikor édesapját letartóztatják gyilkosság vádjával, felgyorsulnak az események. A félelmet nem ismerő lány a kémia segítségével fedez fel ellentmondásokat és kapcsolódási pontokat, és fejti fel a bűnügy szövevényes szálait.
Lendületes stílusú, lebilincselően izgalmas regény, amelyben a fiatal elbeszélő-főszereplő igazi Agatha Christie-krimibe illő leleményességgel és logikával ered a bűnügy nyomába. A De mi került a pitébe? egy hatkötetesre tervezett sorozat első része.

Úgy néz ki engem ezek a piték mindig bevonnak a bűvkörükbe, hiszen Agatha Raisin spenótos halálpitéjét is „elfogyasztottam” (ITT olvashatsz róla). A borító pedig külön csúcsszuper, nekem egyből az Addams family ugrott be, és a mindig mogorva, kissé pszichopata, különös humorú Wednesday, no de itt azért egészen más történetről lesz szó. Ódon kastély, elhagyatott vegyészlabor, kémiai összefüggések, és ó a rejtély! Elő a nagyítóval, settenkedjünk együtt Flavia-val, bogozzuk ki hová vezetnek a nyomok, füleljük le a tetteseket!

Már megjelent!

Rebecca Donovan – Elakadó lélegzet

Az USA Today bestsellere.
„Senki sem próbált szóba állni velem, én is elvoltam magamban. Az volt az a hely, ahol mindennek biztonságosnak és könnyűnek kellett lennie. Hogy sikerült Evan Mathewsnak egy nap alatt lebontania az én állandó világomat?”
Weslynben, a connecticuti gazdag városban, ahol a lakosság többségének az a legfőbb gondja, hogy milyen benyomást kelt, és kivel előnyös mutatkozni, Emma Thomas a legszívesebben átváltozna levegővé, de addig is rögeszmésen ragaszkodik a tökéletesség látszatához: úgy öltözik, hogy senki se lássa rajta a zúzódásokat, nehogy kiderüljön, mennyire távol esik a tökéletességtől az élete. Egy napon váratlanul beköszönt a szerelem, amelynek hatására Emma kénytelen tudomásul venni a saját értékét, bár ez azzal fenyegeti, hogy kiderül a titok, amelyet olyan kétségbeesetten takargat…
Egy lány története az életet megváltoztató szerelemről, a leírhatatlan kegyetlenségről és a törékeny reményről. Az Elakadó lélegzet a nagy kritikai elismerést aratott trilógia első kötete.

Mikor legelőször megláttam a borítót, azt gondoltam: „Be akarok menni ezen a kék ajtón! Tudni akarom, mi van mögötte!” Egyszerre csalogató, ugyanakkor baljós érzelmeket támasztó atmoszférája van ennek a képnek. Bestseller, és megint csak egy sorozat első része (manapság senki sem bír egy köteten belül maradni?), de csak legyintek, mert ennél sokkal, de sokkal jobban birizgál a kíváncsiság, és hogy vajon mennyire lesz kidolgozott, szép mívű mondatos, lesz-e benne a témára jellemző lélektani vetület, vagy mindent elnyom itt is a szerelem? Bár tudnám!

Már megjelent!

Adam Makos – Felettünk a csillagos ég

Négy nappal 1943 karácsonya előtt egy erősen sérült amerikai bombázó küszködött, hogy átrepüljön az ellenséges Németország területe fölött. A huszonegy éves pilóta mögött a gép személyzetének fele már súlyos sebesült vagy halott volt. Ez volt az első bevetésük. Hirtelen hosszú, sötét alak jelent meg a gép farkánál: egy német Messerschmitt vadászgép. A gépet egy mesterpilóta vezette, aki egyetlen gombnyomással képes lett volna elpusztítani az amerikai gépet. Ami ez után történt, minden képzeletet felülmúlt és később „a II. világháborús ellenségek közötti leghihetetlenebb találkozóként” vált ismertté.
Igaz történet két pilótáról, akiknek az élete azon a napon találkozott: az amerikai Charlie Brown hadnagyról, aki korábban egy nyugat-virginiai farmon dolgozott, majd a B-17-es pilótája lett, és a bajor Franz Stigler hadnagyról, aki korábban utasszállító repülőgépeket vezetett, és szerette volna elkerülni, hogy a háborúban harcolnia kelljen.
A Felettünk a csillagos ég Charlie és Franz megrendítő története. Charlie kénytelen az angol ködben felszállni, társai gépeinek égő roncsai között, miközben a légvédelmi ágyúk olyan közel dördülnek el, hogy bevilágítanak a pilótafülkébe, eközben az ellenséges harci gépek cápákként köröznek körülötte. Franz homokviharokat élt át a sivatagban, egyedül zuhant le a tengeren, és szembe kellett néznie azzal, hogy ezer, egyenként tizenegy gépfegyveres bombázó várja, hogy rájuk támadjon.
Charlie és Franz találkozását az Amerikai Légierő 8. repülőszázada “szigorúan titkosnak” minősítette. Olyan pillanat volt ez, amely ha kiderül, Franzot kivégzőosztag elé állítják. A találkozás emléke negyven éven át sokszor felidéződött a két férfi tudatában, mígnem idős korukban megkeresték egymást. Ez a küldetés örökre megváltoztatta az életüket.

A cím alapján azt hihetnénk, na, még egy romantikus álmodozós regény. Hát nem! Kérem szépen, itt egy igazán férfias könyv, így végre a hímnemű olvasóim sem csüggednek (már, ha egyáltalán vannak :D ). Üdítő élmény számomra is, mostanában tényleg sok lányos, érzelgős történeten vagyok túl, ideje már, hogy valami ütőset, akciódusat, drámait, megdöbbentőt vegyek a kezembe, és azt hiszem ez a regény remek választásnak bizonyul.

Már megjelent!

Abbi Glines – Ha az enyém lennél

Csábuljon el a vonzás és árulás e forrón sistergő történetétől!
„Volt benne valami rosszaság, ami vonzott. Mi ütött belém? Miért akartam annyira vétkezni?”
Ashton kezd belefáradni, hogy folyton a jó kislányt kell adnia; alkalmazkodni szülei és barátja, Sawyer Vincent elvárásaihoz. A fiú maga is a tökéletesség élő szobra, a gimnázium bálványozott élsportolója, minden lány álma. Ám amikor elmegy nyaralni a családjával, Ashton szeme megakad udvarlója unokafivérén, Beau-n. Nála szexisebb srácot életében nem látott, és bár a fiú a kisváros rossz hírű fekete báránya, végzetesen vonzódik hozzá.
Beau a testvéreként szereti Sawyert, ezért százszor is meggondolja, mielőtt nyitni merne a tabunak számító Ashton felé. Igyekszik távol tartani magát tőle, noha kölyökkora óta szereti. Amikor Ashton fel akarja eleveníteni a gyerekkori barátságot Sawyer távollétében, Beau tudja, hogy nemet kellene mondania.
Egyikük sem szeretne fájdalmat okozni Sawyernek, ám minél inkább igyekeznek kerülni egymást, annál hevesebb lesz a vonzalmuk. Aminek egyre nehezebb ellenállni…

Néha kell ilyen is: egy jó kis szerelmi háromszög, tiltott gyümölcs, elfojtott vágyak stb. A klasszikus recept, mégis mindig kíváncsisággal vetődöm rá egy-egy ilyen történetre, mert a jellemek felvázolása, a helyzetek összekuszálása mindig új dimenziót adhat neki, csak az írón múlik, mennyi szokatlan színt tud vinni, ebbe a már-már lerágott csontnak számító felállásba. Érdekelne Abbi Glinesnak vajon sikerült-e?

Már megjelent!

Rachel Joyce – Harold Fry valószínűtlen utazása

Harold Fry nemrégiben vonult nyugdíjba, napjai szinte egyformán telnek, egészen addig, míg levelet nem kap egy régi ismerősétől, Queenie Hennessytől. A nőtől, akit 20 éve nem látott, és aki most a halálos ágyából írt neki. A férfi gyors választ fogalmaz, majd a levéllel elindul a sarki postaládához, amivel kezdetét veszi egy valószínűtlen utazás. Harold Fry elhatározza, hogy majd kilencszáz kilométert gyalogol Kingsbridge-től a Berwick-upon-Tweedben található otthonig, mert hisz abban, hogy amíg ő gyalogol, Queenie Hennessy élni fog. Vitorláscipőben és könnyű kabátban vág neki a tájnak és a sürgető küldetésnek. Útközben varázslatos figurákkal találkozik, akik felszabadítják régóta szunnyadó lelkét és benne a reményt. Megrohanják az emlékek: ahogyan először táncolt feleségével, Maureennal, az esküvőjük, az apaság öröme, és miközben emlékezik, lassan megbékül a veszteségekkel, a mulasztásokkal is.

Lehet, csak én vagyok így vele, de nagyon szeretem, amikor idős emberek mesélnek az életükről, s közben visszarévedek velük egy másik korba, amikor talán még nem is éltem, s olyan varázslatosnak tűnik minden, ami történt velük. Ezért örömujjongással üdvözlöm ezt a történetet, mert végre nem csak 16-17 éves fruskák útkereséséről olvashatok, hanem íme egy regény, amit az idősebb és a fiatalabb korosztály is egyaránt haszonnal forgathat.

Már megjelent!

Ruta Sepetys – Kalitkába zárt álmok

1950-et írunk, és miközben New Orleans francia negyedében titkok fortyognak, a tizenhét éves Josie Moraine csendben szövögeti álmait. A helyiek között csak a bordélyban dolgozó prostituált anyjáról ismert Josie többet szeretne kicsikarni az életből, mint amit New Orleans kínálhat. Tervet kovácsol hát, hogy maga mögött hagyhassa a várost, de a negyedben történt rejtélyes haláleset olyan nyomozásba sodorja, ami próbára teszi az anyja, a lelkiismerete és a Conti Street rideg madámja, Willie Woodley iránti hűségét.

Ruta Sepetys magával ragadó jellemeket teremt, akárcsak a világon mindenütt nagy sikert aratott Árnyalatnyi remény című első regényében. A gazdag cselekményben titkok és hazugságok hálója szövődik, és a kísértő emlékeztető, hogy döntéseink sorsunkat alakítják.

Egy újabb lehetőség, hogy visszarévedjünk egy másik korba, még pedig az 50-es évek New Orleansának fülledt forgatagába, ahol bizonyos álmok, megvalósulnak, mások derékba törnek, az idő kereke pedig csak forog, forog megállíthatatlanul. Josie Moraine-nek vajon sikerül kitörnie a kalitkából, ami fogva tartja?

Megjelenés: 2013. november 29.

Sherry Gammon – Szerethetetlen

A tizenhét éves Maggie Brown kiugró arccsontjával és karikás szemével a kábítószeres modellek mintapéldánya lehetne. Maggie problémáját azonban nem a drogok, hanem az anyja jelenti. A lány ráadásul egyre jobban belegabalyodik Seth Prescottba, az új srácba a suliban, és attól fél, hogy a fiú is cserben fogja hagyni, mint mindenki más. Seth Prescott a rendőrség beépített embereként került a Port Fare High iskolába, de munkája dacára beleszeret Maggie-be. Miközben Seth azon fáradozik, hogy a New York állambeli Port Fare-t megszálló szadista drogdílereket kifüstölje a kisvárosból, a hajsza halálosra fordul, és Maggie élete is veszélybe kerül. Seth és Maggie önmagukat is megismerik humorral tarkított, összetört szívekkel övezett, romantikus útjukon, és eközben a világuk mindörökre megváltozik.
Sherry Gammon első regénye, a Szerethetetlen egy trilógia első kötete. A sorozat az emberi szellem erejét és kitartását hirdeti – és azt, hogy soha nem szabad feladni, különösen, ha szerelemről van szó.

Töredelmesen bevallom, hogy megbabonázott engem a borító (már megint!). Tudjátok milyen érzés ez? Mintha ilyen kis energiahullámok környékeznének, és azt suttognák: Olvass el! Olvass el! Szenvedéseimet súlyosbítja, hogy már megint egy trilógiáról van szó, meg drogokról, beépített emberekről, kamaszbűnözésről, emberi kapcsolatokról. No mindegy, azért van a várólista, hogy minél terjedelmesebb legyen.

Megjelenés: 2013. november 29.

Jennifer E. Smith – Milyen is a boldogság?

Két idegen, Graham Larkin és Ellie O’Neill akkor ismerkednek meg – legalábbis virtuálisan –, amikor Graham véletlenül e-mailt küld Ellie-nek kedvenc háziállatáról, Wilburről. A két tizenhét éves fiatal e-mailezni kezd egymással, bár az ország átellenes felén élnek, és még egymás keresztnevét sem tudják.
Szellemes és feledhetetlen levelezésükben Graham és Ellie feltárják egymás előtt az életüket, reményeiket és félelmeiket. De mindent azért nem osztanak meg a másikkal: Graham nem tud Ellie családjának titkáról, Ellie-nek pedig fogalma sincs, hogy Graham a rivaldafényben él.
Miután Graham kihasználja a lehetőséget, hogy elutazhasson Ellie otthonába, a maine-i Henley városkájába, netes kapcsolatuk végre valóban személyessé válik. De lehet egy pár két ennyire különböző hátterű fiatalból úgy, hogy minden ellenük szól?
Egy sorsdöntő nyár történetét elmesélve Jennifer E. Smith új regénye bizonyítja, hogy az élet – akárcsak a szerelem – tele van meglepő felfedezésekkel és szerencsés tévedésekkel.
Ha a szerelem e-mailben jelentkezik, vajon megéri válaszolni?

Még egy kis tinilányos álmodozás a végére. Az internet néha csuda dolgokat művel, például összehozza az embereket, még akkor is, ha egyébként nem lenne esélyük megismerkedni, mert egyáltalán nem ugyanabba a közértbe járnak, sőt nem is egy városban élnek. Egy félrecsúszott levél, egy eltévedt kattintás, és már kész is a kalamajka, megváltozik az életed. Semmi extrém elem, mégis kíváncsivá tesz hová fejlődik Ellie és Graham kapcsolata, lehetséges-e a lehetetlen?

Már megjelent!

Most, hogy kellőképpen bevittelek titeket az erdőbe, már csak azt kellene eldöntenem, melyiket szeretném elsőnek elolvasni, illetve írni róla. Arra gondoltam kiteszek ide az oldalsávba egy szavazófelületet, így ti is segíthettek nekem a döntésben. Annál is inkább, mert a két legtöbb szavazatot kapott regényről nem csupán írni fogok, hanem egy-egy példányt ki is sorsolok köztetek olvasóim között. A részletekről majd később tájékoztatlak titeket, most pedig irány szavazni! (Jobbra, fent a bal oldali hasábban, a Shakespeare idézet alatt)

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése